A kutatás fő hipotézise, hogy a gyakran hivatkozott és kutatott, hetvenes és nyolcvanas évek alternatív, kísérleti, progresszív színházának kezdetei a hatvanas évek „amatőr színházi mozgalmához” nyúlnak vissza. Az un. “amatőr színházi mozgalom” hozta létre a későbbi együttesek és résztvevők jórészét, valamint kialakította azt a működési struktúrát és hálózatot, amiben a későbbiek működtek, illetve megteremtette a befogadás lehetőségeit és feltételeit is. Ennek ellenére szisztematikus vizsgálatukra még nem került sor. Ezen kívül az élő emlékezetet integráló feldolgozás utolsó lehetséges időpillanatában vagyunk, miután a korszakban aktív alkotók és az előadásokat megtapasztaló nézők generációja lassan eltűnik. Fontos megjegyezni, hogy az „amatőr” megjelölés elsősorban a professzionális társulatokétól eltérő működési feltételekre (és nem az előadások minőségére) vonatkozott. Praktikus okokból jelen kutatás is használja ezt a terminust, de a kutatás hipotézise szerint az „amatőr”, „kísérleti”, „független”, „alternatív” megjelölések genealógiája pontosításra szorul.

A hatvanas évek elején a kádári konszolidáció viszonylagos kulturális nyitást hozott magával, ennek folyományaként az úgynevezett amatőr színházak viszonylagos szabadságnak örvendhettek: a hivatásos társulatok számára korábban tiltott műveket is előadhattak és lehetőséget kaptak a játéknyelvvel való kísérletezésre. Bár számos együttes és alkotó kapcsán születtek fontos publikációk, a téma szisztematikus kutatása és feldolgozása mindeddig nem történt meg. Jelen kutatás két szimbolikus évszám, az 1961 és 1972 – az Universitas Együttes és a Szegedi Egyetemi Színpad megalapítása és a kazincbarcikai Országos Színjátszó Fesztivál – közötti időszak „amatőr” színházi társulatainak történetét kívánja feldolgozni. Megjegyzendő, hogy a kijelölt időpontok nem tekintendők korszakhatároknak, csupán a kutatás praktikus eszközei. Az 1969-ben induló Orfeo csoport és Kassák Ház Stúdió (mivel tevékenységük súlypontja a hetvenes évekre esett, továbbá a hatvanas évek legtöbb alkotója esetében alapkutatások sem történtek) egy következő tervezett kutatás korpuszába tartoznak.

A kutatás első lépéseként a közgyűjteményekben, levéltárakban fellelhető, már létező dokumentumokat szeretnénk felkutatni. Emellett a témára vonatkozó alapkutatások hiánya miatt különösen fontos a magánarchívumok felmérése is. A hatvanas években induló amatőr színházi alkotók és társulatok vizsgálata azonban nem csupán a hazai színháztörténet-írás egy hiátusát igyekszik betölteni, hanem új dokumentumok létrehozása is célja az alkotókkal, nézőkkel, kritikusokkal készült interjúkon keresztül. A kutatás eredményeit – a fellelt dokumentumok metaadatait, az oral history videóinterjúkat és az ezeket szintetizáló színháztörténeti tanulmányokat – a kutatás első fázisa során létrehozott honlapon magyarul és rövid összefoglalók formájában angolul publikáljuk.

A kutatás tehát kettős céllal bír: egyrészt az utolsó pillanatban próbálja rögzíteni és továbbírni a még megszólítható, élő alkotók és befogadóik emlékezetét, másrészt az esettanulmányokból kirajzolódó szociokulturális hálózat feltérképezését is megcélozza. Ennek megfelelően a projekt legfőbb célkitűzése, hogy első fázisában – 2021 és 2024 között – három éves alapkutatás során feldolgozza az 1961 és 1972 közötti kísérleti színházak történeteit, s ezzel párhuzamosan a kortárs színháztörténet-írás alternatíváira is rámutasson. A feldolgozandó társulatok és alkotók színházi gyakorlatainak vizsgálatát egyrészt a levéltárakban és archívumokban (Magyar Nemzeti Levéltár, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Open Society Archives, Nemzeti Művelődési Intézet) és színházi gyűjteményekben (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár), másrészt a nagy százalékban magánarchívumokban fellelhető dokumentumok felkutatása szervezné (például az Universitas kapcsán Dobai Vilmos és Mezei Éva, a Szkéné kapcsán Keleti István és Regős Pál hagyatékának, a Bányász Színpad kapcsán Éless Béla hagyatékának felmérése). Ezen túl az egyes csoportokhoz és közösségekhez kötődő kortárs recepció (kritikák, újságcikkek), valamint a róluk szóló szakirodalom áttekintését és összegyűjtését is vállalja a kutatás. Külön célkitűzésként jelenik meg a szóbeli történetek bevonása a kutatásba, amely a még elérhető, élő alkotókkal és közönségük egyes tagjaival folytatott interjúkon keresztül hozna létre újabb nézőpontokat és elbeszélésmódokat, amely továbbírná és így újra megnyitná (az akár már ismert) színháztörténeti kontextusokat.