A Népművelési Intézet története átfogja szinte a XX. század második felét. A következőkben a kutatás által kijelölt időkeretben (1961-1972) foglaljuk össze röviden az Intézet történetét. Bár az Intézet munkássága szerteágazóbb, ebben az összefoglalóban, kutatási témánk miatt, az Intézet ,,amatőr” művészettel, különösen pedig a színjátszással kapcsolatos eseményeit, jelenségeit, leírásait emeltük ki. A történet rekonstrukciójában Debreczeni Tibor két kötetét (Egy amatőr emlékezése, 1986 és Történt pedig, 2012), Bicskei Gábor könyvét (Amatőrök színjátéka, 1983), illetve az Intézet kiadványait, valamint munkatársainak és másoknak az Intézetre vonatkozó írásait használtunk fel.

A Népművelési Intézet 1961-ben a Művelődési Minisztérium alá tartozó állami intézményként működött, székhelyeként pedig a Corvin tér 8-ban található épület szolgált (ma a Hagyományok Házának székhelye). Az állami intézetekhez hasonlóan, az Intézet bürokratikus hierarchia-rendszerbe szerveződött. Ez a hierarchikus szerveződés biztosította a Minisztérium, illetve az Intézet vezetői számára hatalmi-politikai befolyásukat és irányításukat. Egy-egy átszervezéssel – amely nem volt ritka az Intézet történetében – akár politikai érdeket lehetett szolgálni, akár az Intézet belső feszültségeit hatalmi szóval végzett átalakítással megoldani.

A vizsgált időszak vezetői:

• Kiss Imre (1960-1967)
• Ács Miklósné (1967-1972)
• Vitányi Iván és Ács Miklósné közös igazgatása (1972-1978)

Az Intézet által gondozott különböző művelődéspolitikai, művészeti vagy – némi megszorítással – művészetelméleti és művészettudományi munkát, különböző osztályokba szervezve végezte. Kiss Imre igazgatása alatt a több, apró részterületet felölelő osztályokat 1965-ben egységesítették. Így jött létre a Művészeti, az Oktatási és Kutatási Osztály. A Művészeti Osztály gondozta, segítette, szervezte és irányította a műkedvelő/amatőr (itt: nem-hivatásos, de az állam által elismert/elismerendő művészek, művészi társulások) művészeteket. Ide tartozott a társastánc, a versenytánc, az amatőr fotó és az amatőr film, a munkáskórus és az irodalmi színpad. Ezek a korabeli vezetés által különösen támogatott területek voltak. Mellőzték viszont a néptáncot, a népművészetet és a színjátszást. Tiltott kategóriának számított az egyházi zene és az arra hasonlító klasszikus zene. A ’60-as évek vége felé, a ’70-es években a hazai alternatív és hivatásos művészeti szférák átalakulása, a hazai lakosságra tett hatásuk mérete miatt újabb területek jelentek meg. Ide tartozott ekkor a könnyűzene, de a ’70-es évek elejétől már kiemelt figyelmet kapott a diákszínjátszás, gyermekszínjátszás, a bábjáték és a versmondás. A diák- és a gyermekszínjátszás együttműködést jelentett az Intézet és a KISZ között. Az 1960-as évek közepétől, Mezei Éva, Debreczeni Tibor, Dévényi Róbert, Keleti István, Somlai Pál és mások irányításával kapott egyre nagyobb hangsúlyt az ún. amatőrmozgalom színházi része, amelybe a színjátszás szinte összes típusa bekerült. Az Intézet szervező-tevékenysége mellett (versenyek, fesztiválok, zsűrizések, tanfolyamok stb.), gyakorlati és elméleti munkákat is megjelentetett .

1971-ben újabb jelentős átszervezéssel az addigi Művészeti Osztályból létrehozták a  Vizuális Művészeti Osztályt és Előadóművészeti Osztályt. Ez utóbbi kereteiben jöhetett létre az az intézményes figyelem és irányítás, amely az amatőr színjátszásra fókuszálhatott. Leginkább látható formája a különböző fesztiválok közül, az Országos Bemutató Színpad lett, amely a ’60-as évek végén jött létre, és az ország különböző amatőr színjátszó együttesei mutatkozhattak be rajta. Ez jelzi a leginkább, hogy az Intézet mozgalmi munkája során országosan gondolkodott és a különféle országrészek együtteseit egymással kívánta összekapcsolni. Ez a munka 1978-ig, az újabb átszervezésig zavartalanul folyhatott. Természetesen a különböző osztályok nem egymástól elzártan működtek, ezért volt lehetséges, hogy a Kutatási Osztály munkatársai szintén figyelemmel kísérték az amatőrmozgalmat. Az amatőr színjátszással kapcsolatban végzett szociológiai felmérést Szász János Attila és Halász Gábor szociológusok a ’70-es évek második felében, illetve a ’80-as évek elején.