A dokumentum emlékmű. A történeti társadalmak által tett erőfeszítések eredménye, hogy – akarva, nem akarva – önmagukról egy adott képet kényszerítsenek rá a jövőre. Tulajdonképpen nem létezik dokumentum-igazság. Minden dokumentum hazugság.
A történész dolga, hogy ne legyen naív.
JACQUES LE GOFF

Bucz Hunor 1968-as távozása után a tiszaföldvári Hajnóczy Irodalmi Színpad névlegesen megszűnt, de még ugyanebben az évben újjá is alakult Szabó András vezetésével. A társulat ekkore vette fel a Bányai Kornél Irodalmi Színpad nevet, amely az 1970-es évek második feléig, Szabó András haláláig működött ezen a néven. A csoport országos ismertségre tett szert, mivel az 1970-es évek amatőr színházi fesztiváljain rendszeresen szerepelt és díjazásban is gyakran részesült. A csoport repertoárjában fontos szerep jutott a klasszikus drámák színrve vitele mellett, a névadó irodalmi munkásságának ápolása is.
Az előadásokról készült felvételek és a fejlécben található fénykép a Tiszazugi Földrajzi Múzeum tulajdonát képezik, hozzájárulásukat a honlapon való megjelenítéshez köszönjük!
John Doe 1969 és 1971 közöttLorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Jane Doe 1966 és 1968 között Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Sed quis magna nisi. Donec a dui est. Sed augue est, sodales nec gravida ut, iaculis a mauris. Cras vel auctor lorem, eget facilisis mauris. Ut sem odio, semper ut quam nec, euismod mattis lorem.
![]()