Festival Mundial du Thèâtre / Világszínházi Fesztivál, Nancy

 
 
készítette: Kalmár Balázs

Fotó: google

Az évente megrendezésre került Nancy-i Festival Mundial du Thèâtre-t (Nancy-i Világszínházi Fesztivál) Jack Lang (1939) és alkotótársai alapították, az első fesztiválra 1963-ban került sor. Ezt is, miképpen az elkövetkezőket is általában április végén és május elején rendezték meg.

Kezdetben – 1967-68-ig tartóan – a fesztivál célkitűzése a nem-hivatásos, főként egyetemeken szerveződő színházi csoportok találkozhassanak. A fesztivál már az első években túllépett Nyugat-Európa határain, és a szervezők hamar befogadták a Keleti Blokk (Közép- és Kelet-Európa), Amerika, Ázsia és Afrika országainak különböző társulatait és azok előadásait. A ’60-as évek végére, a francia egyetemi mozgalmakkal összefüggően a fesztivál arculatot váltott. Megtartotta azt a célkitűzést, miszerint nem-állami fenntartású, nem-hivatásos együttesek jelentkezését fogadják el, de a politikai elkötelezettség és a politikai témák előnyt élveztek.

Az 1970-es évek első felére a Festival Mundial du Thèâtre a korszak meghatározó színházi találkozójává vált, ahol meghatározó alkotók és társulatok váltak világszerte ismertté (Jerzy Grotowski, Robert Wilson, Tadeusz Kantor, Pina Bausch és wuppertali társulata, Augosto Boal, Bread and Puppet Theatre stb.). A nem-hivatásos szcénából érkező társulatok – a nancy-i találkozóknak is köszönhetően – a ’70-es évek második felére a mainstream nyugati színházi társulatokká váltak. Ezzel a világszínházi fesztivál is újra arculatot váltott és a ’80-as évek első felében már inkább állami fenntartású és/vagy kőszínházak előadásait fogadta be – megtartva a politikai tematika és lehetőleg hozzátársulva a korszakra divatossá váló színházi esztétikák reprezentációjának fontosságát, egészen a ’80-as évek közepi megszűnéséig.

A fesztivál arca, fő szervezője két és fél évtizeden át Jack Lang maradt, aki szervezői munkája mellett és azt fel is használva a politikusi pályára lépett és Franciaország meghatározó kultúrpolitikusa lett az 1980-as, 1990-es években. Természetesen a fesztivál kiszélesedésével egyre több munkatársra volt szükség. A fesztiválon történő megjelenés már az 1960-as végétől nem egyéni jelentkezéssel, hanem különböző országokba kiküldött munkatársak előbírálatából származó meghívással történhetett meg. Érzékeltetésképpen, Jean-Paul Brodier – az egyik kelet-európia válogató – a követkeő beszámolót a Le Monde 1973. április 20-i száma közölte: ,,Magyarországon meghatotta a színházi iránti általános jóindulat, és a magyar színház esztétikai gazdagsága. Amint beszámolója mondja: >Budapesten mindenütt rendeznek színházi előadásokat, még magánlakásokban is.<”.

 

Alább csak azoknak a fesztiváloknak a műsora található, amelyekben a kutatás vizsgált időszakában (1961-1974) magyar társulat részt vett. A Magyarországról elérhető, feltárható anyagok alapján az első, magyar részvétellel lezajlott fesztiválnál (1965) sikerült rekonstruálni a műsort, a többi fesztivál esetében kontinens majd ország szerint kerültek rendszerezésre a különböző előadások és társulatok.  

oldpaper01

1965 – III. Festival Mundial du Thèâtre / Nancy Nemzetközi Színjátszó Fesztivál

oldpaper01

1966 – IV. Festival Mundial du Thèâtre / Nancy Nemzetközi Színjátszó Fesztivál

oldpaper01

1969 – VII. Festival Mundial du Thèâtre / Nancy Nemzetközi Színjátszó Fesztivál

oldpaper01

1971 – IX. Festival Mundial du Thèâtre / Nancy Nemzetközi Színjátszó Fesztivál

Interjúk

Általános szak/irodalom

  • Looseley, David,  The World Theatre Festival, Nancy, 1963–88. A Critique and a
    Retrospective, New Theatre Quarterly, 1990/5, Vol. 6., 22., 141 – 153
  • M. K., The World Theatre Festival at Nancy. An Editorial and Report, The Drama Review, Winter, 1983, Vol. 27, No. 4., 103-109.
  • Thibaudat, Jean-Pierre, Le Festival Mondial du Théâtre de Nancy. Une utopie théâtrale 1963-1983, Solitaries, Besançon, 2017.