Pinceszínház
készítette: Darida Veronika
Fotó: XZ
A Pinceszínház az 1964-ben megalakult Budapesti Ifjúsági Színpadból nőtt ki, majd 1966-ban költözött új helyszínére (Török Pál utca 3), ahol már Pinceszínház néven vált ismertté. A Fővárosi Tanács felügyelete alá tartozott, és a Fővárosi Művelődési Ház egyik telephelyeként működött (egészen 1979-ig). Egyszerre volt diákszínjátszó bázis és amatőrszínházi műhely. A 14-26 éves amatőr színjátszóknak, dramaturgoknak és szcenikusoknak évente hirdetett felvételt. Emellett fiatal rendezőknek is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra vagy a kreatív alkotómunkára, így pályakezdőként Léner Péter és Fodor Tamás is több előadást rendezett itt. A Pinceszínház két legmeghatározóbb vezetője Keleti István (1969-1985) és Mezei Éva (1985-1986) volt.
1966 – Iphigenia a Tauruszok földjén
1966 – Antigoné
1966 – Bábel
1966 – Nincs valami más?
1966 – Kigyóölő dal
1966 – A hetvenkedő katona
1966 – Utazás a hobby körül
1966 – Vonulnak a századok
1967 – A vasárnapi vendég
1967 – Talpsimogató
1967 – Szarvaskirály
1968 – Hat fiú, hat lány
1968 – Tanúk nélkül / Fekete hó
1968 – Harc a hétfejű igazsággal / A híd
1969 – Guzmi
1969 – Függöny fel!
1969 – Bolondóra
1969 – Késői kísérlet
1971 – Akinek meg kell halnia
1971 – Alkhimon és az alma
1971 – Az emberke tragédiája
1972 – Búgócsiga
1972 – Huligán Antigoné
1972 – A helység kalapácsa
Interjúk
Fodor Tamás 1969 és 1971 között a Pinceszínházban színész és rendező. Mezei Éva meghívására előbb a Guzmiban szerepel, majd három darabot rendez: Bolondóra (1969), Az emberke tragédiája (1971), Akinek meg kell halnia (1971)
Léner Péter 1966 és 1968 között a Pinceszínházban rendező, művészeti vezető. Hat előadáshoz kapcsolódik: Antigoné (1966), A hetvenkedő katona (1966), A vasárnapi vendég (1967), Talpsimogató (1967), Hat fiú, hat lány (1968), Harc a hétfejű igazsággal/A híd (1968)
Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Sed quis magna nisi. Donec a dui est. Sed augue est, sodales nec gravida ut, iaculis a mauris. Cras vel auctor lorem, eget facilisis mauris. Ut sem odio, semper ut quam nec, euismod mattis lorem.
![]()
Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Sed quis magna nisi. Donec a dui est. Sed augue est, sodales nec gravida ut, iaculis a mauris. Cras vel auctor lorem, eget facilisis mauris. Ut sem odio, semper ut quam nec, euismod mattis lorem.
Általános szak/irodalom
- A színház csak ürügy – Keleti István utolsó ajándéka. Irodalom Kft.-Journal Art Alapítvány, Budapest, 1996.
- Keleti István: A színjáték művészete I. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1966.
- Keleti István: A színjáték művészete II. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1967.
- Az élet tanítható. Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra Kiadó, Pécs, 2008.
- Mezei Éva: Játszunk színházat! Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979.
- Patonay Anita: “A szabadság laboratóriuma”. A Pinceszínház mint a diákszínjátszás egy lehetséges útja, Theatron 15, 1. szám (2021)
- Nánay István: Cédulák Keleti Istvánról, Színház, 27. évf. 6. szám. (1994. június)
