Váci Mihály Irodalmi Színpad
készítette: Schuller Gabriella és Sándor Panka. Külön köszönet Felföldi Gábornak a közreműködésért.
Fotó: XZ
A Veszprémi Irodalmi Színpadot 1958-ban alapította Pintér Tibor népművelő, Fuchs Pál vegyész és Borbély László versmondó (később az 1965-ös Ki mit tud? győztese versmondó kategóriában). A csoport a veszprémi Tudományos Ismeretterjesztő Tásaság keretei között működött, 1972-ben felvették Váci Mihály nevét. Műsoruk zömét jellemzően tematikus (például a Bakony betyártörténetei) és állami (április 4., május 1., november 7.), illetve magánjellegű (esküvő, temetés) ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó verses összeállítások adták, de dokumentumjáték, időnként rövid darabok is megtalálhatók voltak a repertoáron. A hetvenes évek során a csoport élénk kapcsolatot ápolt a hasonló amatőr csoportokkal. Pintér Tibor 1998-ban Sz. Csordás Évának adta át a csoport vezetését, aki akkor már évtizedek óta a csoport tagja volt. A Váci Mihály Irodalmi Színpad – egyedülálló módon – az alapításától a mai napig folyamatosan működik, noha a rendszerváltást követően jelentősen megváltoztak a kultúra állami finanszírozásának keretei.
Interjúk
M. Táncsics Mária
M. Táncsics Mária (1940) személyi titkárnő, majd nyugdíjazásáig grafikus. A Veszprémi TIT Irodalmi Színpad alapító tagja, Pintér Tibor korábbi veszprémi színjátszó csoportjának előadásaiban is játszott.
Horváth Imre
Horváth Imre (1947) Vegyésztechnikusi képesítést szerzett, később porcelánfestőként dolgozott. 1964-től tagja a Veszprémi TIT Irodalmi Színpadnak, ahol a mai napig aktív fellépő.
Sz. Csordás Éva
Sz. Csordás Éva (1954) közgazdasági iskolát végzett, később grafikusként és dekoratőrként kezdett dolgozni. 1969-től a Veszprémi TIT Irodalmi Színpad tagja, 1989-ben előadóművészeti vizsgát tett. 1998-ban vette át a színpad irányítását Pintér Tibortól. Gizella díjas.
Borbély Lászlóné Ibolya
Borbély Lászlóné Ibolya (1944) műszaki rajzoló, később könyvesbolti eladó. A Veszprémi TIT Irodalmi Színpad egyik legaktívabb tagja, 1966-1980 között versmondóként, utána hosszú ideig segítőként vett részt a csapat munkájában, és a mai napig kapcsolatban van a társulattal. Férje néhai Borbély László, a színpad meghatározó alakja, az 1965-ös Ki mit tud? győztese versmondó kategóriában. Gyermekeik, Attila és Tamás hosszú időn át szintén a színpad tagjai voltak.
Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Sed quis magna nisi. Donec a dui est. Sed augue est, sodales nec gravida ut, iaculis a mauris. Cras vel auctor lorem, eget facilisis mauris. Ut sem odio, semper ut quam nec, euismod mattis lorem.
![]()
Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Sed quis magna nisi. Donec a dui est. Sed augue est, sodales nec gravida ut, iaculis a mauris. Cras vel auctor lorem, eget facilisis mauris. Ut sem odio, semper ut quam nec, euismod mattis lorem.
Bibliográfia 1960-1972
1960
- n.n.: Irodalmi színpad nyílik a veszprémi egyetemen, Középdunántúli Napló, 1960/45 (1960.02.23.), 1.
- Pintér Tibor, Vita a fiatal írókról. Harminc irodalmi fórum, Élet és Irodalom, 1960/36 (1960.09.02.), 7
- Koncz István, “Szállj költemény” Középdunántúli Napló, 1960/233 (1960.10.02), 2.
1961
- n.n., Egy csokor vidám vers, Napló, 1961/53 (1961.03.03), 8
- Cserhát József: “Szállj költemény”, Napló, 1961/54 (1961.03.04), 2
1962
- -p-: Irodalmi vita Vasvári László munkásságáról, Napló 1962/128 (1962.06.03.), 2.
- Rácz Lajos, “Az elveszett paradicsom” – Balatonkenesén”, Napló, 1962/155 (1962.07.05.), 8.
1963
- K.I., Homérosz sorstársai. Vak és csökkent látóképességű szerzők irodalmi estje Veszprémben, Napló 1963/246 (1963.10.20.), 10
- n.n., Irodalmi est Balatonkenesén, Napló, 1963/255 (1963.10.31.), 1
- G.K., “Az első “verses este”. Baranyi Ferenc költő a megyei könyvtárban”, Napló, 1963/265 (1963.11.13.), 2
- n.n., Országos szakmai bemutatón szerepel a Veszprém megyei Irodalmi Színpad, Napló, 1963/265 (1963.11.13.), 2
- (kj), “A költészet számomra rokoni kötelesség” Váci Mihály verses estje a könyvtárban, Napló, 1963/289 (1963.12.11), 2
1964
- (ssy), Betyárok a színpadon, Napló, 1964/14 (1964.01.18.), 4
- Szőke Ilona, Szavalóverseny Veszprémben a költészet napján, Napló, 1964/86 (1964.04.14), 4
- n.n., Hasznos “árukapcsolás” Zenés irodalmi klubest Veszprémben, Napló, 1964/111 (1964.05.14.), 8
- n.n., Cselényi László csehszlovákiai magyar író a művészklubban , Napló, 1964/112 (1964.05.15), 8
- n.n., Író-olvasó találkozók, műsorok, nagy érdeklődés az ünnepi könyvhét megnyitóin, Napló, 1964/121 (1964.05.26 )
- n.n., Két “Kiváló együttes”, Napló, 1964/192 (1964.08.16), 1
- n.n., Népművelők kitüntetése, Napló, 1964/195 (1964.08.20.), 12
- n.n., Ünnepi műsor Somlószöllősön, a belorusz napok keretében, Napló, 1964/223 (1964.09.23.), 4
- n.n., Irodalmi színpadok tapasztalatcseréje, Napló, 1964/282 (1964.12.02.), 4
- Cserhát József, Kik tévedtek el a toronyban?, Napló,1964/282 (1964,12.02.), 4
1965
- n.n., A TIT Megyei Irodalmi Színpada Cegléden, Napló, 1965/116 (1965.05.19), 4
- Pintér Tibor, „… az új falak tövében felhangzik majd szavam…” Radnóti emlékest Veszprémben, Napló, 1965/120. (1965.05.23), 5
- n.n., Hiányzik a gitár az irodalmi színpad műsorából, Napló, 1965/131 (1965.06.05), 4
1966
- (t-y), A hosszú élet titka – A Veszprémi Irodalmi Színpad Tapolcán, Veszprémi Napló, 1966/42 (1966.02.19.), 4.
- n.n.: Ötvenezer hallgató, 457 előadás – 12 éves a Veszprém megyei Irodalmi Színpad, Veszprémi Napló, 1966/244 (1966.10.15.), 1
1968
- n.n., Hófúvás és otthonosság – Váci Mihály estje Veszprémben, Veszprémi Napló, 1968/24 (1968.01.14), 4
- n.n., A Veszprémi Irodalmi Színpad bemutatója, Veszprémi Napló, 1968/241 (1968.10.13), 5
- cs, Új utakon a Veszprémi Irodalmi Színpad, Veszprémi Napló, 1968/243 (1968.10.16.), 4
- (csj), Sinkó Ervin: Optimisták – A Tanácsköztársaság dramatizált regénye a veszprémi irodalmi színpad műsorán, Veszprémi Napló, 1969/62 (1969.03.15.), 5
1969
- Cserhát József, Sinkó Ervin: Optimisták – Bemutató a veszprémi művészklubban, Veszprémi Napló, 1969/65 (1969.03.19.), 5
- (cserhát), A második kitüntetés, Veszprémi Napló, 1969/93 (1969.04.25.), 5
- –dó, „Mámor Balassagyarmaton”, Veszprémi Napló, 1969/268. (1969.11.19.), 4
1970
- n.n., Örökségéhez méltón Váci Mihály nevét vette fel a TIT megyei irodalmi színpada, Veszprémi Napló, 1970/117 (1970. 05.21.), 4
- –b–, Népművelők a mezőgazdasági kiállításon, Veszprémi Napló, 1970/160 (1970.07.10), 5
- n.n., Veszprém köszönti Visegrádot, Veszprémi Napló, 1970/199 (1970.08.26), 5
- n.n., Visegrádi színjátszó napok, Népszabadság, 1970/194 (1970.08.19), 7
- Párkány László, Műkedvelő színjátszók Visegrádon, Népszabadság, 1970/199 (1970.08.26.), 8
- Sz. J., Színház a Salamon-toronyban, Magyar Hírlap, 1970/233 (1970.08.22.), 3
- n.n., Színjátszó napok Visegrádon, Dolgozók Lapja, 1970/197 (1970.08.23.), 1
- Mátyás István, Irodalmi színpadok Mátyás király palotájában, Népszava, 1970/198 (1970.08.25.), 2
- R.I., Német-magyar barátsági est Veszprémben, Veszprémi Napló, 1970/220 (1970.09.19.), 5
- n.n., Váci-emlékünnepségre készül a TIT irodalmi színpada, Veszprémi Napló, 1970/225 (1970.09.25.), 1
- n.n., Versbarátok vetélkedője, Veszprémi Napló, 1970/247 (1970.10.21.), 1
- n.n,.Váci Mihály emléknapot rendeznek Nyíregyházán, Kelet-Magyarország, 1970/251 (1970.10.25.), 1
- n.n.,”Válaszút előtt” – Kezdeményezések és lehetőségek az ismeretterjesztésben, Veszprémi Napló, 1970/275 (1970.11.24.), 12
- n.n., Bartók-emlékest a művészklubban, Veszprémi Napló, 1970/286 (1970.12.06.), 1
1971
- (Re), Hol a közönség?, Pápai Textilmunkás, 1971/2 (1971.01.29.), 2
- r.i., A szigorú szavú – Ladányi-est a művészklubban, Veszprémi Napló, 1971/28 (1971.02.03.), 5
- n.n., A könyv: az ismeretszerzés legalapvetőbb forrása, Veszprémi Napló, 1971/127 (1971.06.01), 1
1972
- n.n., Nyolcszor 3 kívánság, Veszprémi Napló, 1972/1 (1972.01.01.), 5
- – k –, Nyolcszáz előadással tarsolyukban – A TIT Váci Mihály irodalmi színpada társulati ülése, Veszprémi Napló, 1972/28 (1972.01.15.), 5
- n.n., Sorozat-szereplésen a „Váci”” irodalmi színpad, Veszprémi Napló, 1972/89 (1972.04.16.), 5
- n.n., Kazinczy-ünnepségek Sátoraljaújhelyen és Széphalmon, Észak-Magyarország, 1972/251 (1972.10.24.), 4
